Találkozó után, próbák előtt
Írta: blanca - Dátum: 2009 November 30 01:38:49
Megkésve bár, de törve nem - íme egy rövid beszámoló a zenekaros találkozóról, az ott megbeszéltekről, és úgy általában a jövőbeli tervekről. A lényeges információkat a tagok a fórumban már olvashatták, ezúton is kérem őket, hogy reagáljanak rá.

Nos, nem volt egy tömeges létszám a találkozón, de nagyon örültem, hogy már ennyien is összegyűltünk. Amiről szó volt:
- elsősorban beszéltünk a számokról, átnéztük a kottákat, akik ott voltak, azokkal megbeszéltük a szólamaikat.
- az első próbát januárra tettük, konkrét időpont még nincs. Addig kérek minden tagok, hogy szorgalmasan gyakoroljon. (A próbaterembe is érkezett javaslat, részletek a fórumon)
- az oldal kinézete is át fog alakulni, kevésbé paszteles színvilágra stb.
- annyiban megegyeztünk, hogy szintetizátorunk nincs, nem is lesz a közeljövőben, legalábbis saját erőből most nem tudunk venni. Amíg ez nincs, addig nem tudunk zongorás szólamra építeni - helyette élünk abból, amink van.
- sokan kérdezték már, hogy "és akkor mikor lépünk fel?". Nos, lehet hogy kicsit felelőtlenség tőlem, de úgy érzem, hogy a tavaszi conra már egy kisebb műsorral elő tudunk rukkolni. ez függ nagy részben a csapattól, és természetesen attól, hogy lesz-e rá lehetőségünk.

Remélem nem hagytam ki semmit, ha bárkinek bármilyen kérdése van, nyugodtan felteheti a fórumon, vagy akár pü-ben nekem is. Köszönöm a figyelmet. :)